A másik életem

E-mail Nyomtatás PDF

Demcsák Zsuzsa, tv-s személyiség minden nap látható az egyik kereskedelmi csatorna képernyőjén. A feltűnően csinos, intelligens, három nyelven beszélő, közgazdász végzettségű műsorvezetőnőről azonban kevesen tudják, hogy éveken keresztül bántalmazta férje, mígnem egy nap úgy döntött, hogy elhagyja gyermekeinek apját, elválik, hogy megszabadulva a napi megaláztatásoktól, verésektől új életet kezdjen. Önéletrajzi könyvében leplezetlenül vall eddigi élete, pályája állomásairól, és eközben egy önértékelési zavarokkal küzdő, teljesítmény orientált, önmagával folyamatosan elégedetlen asszony képe bontakozik ki az olvasó előtt. Demcsák Zsuzsa fiatalon a kinézetével nem volt megelégedve, s bár rendszeresen sportolt, úgy érezte túlságosan magas, nem elég nőies, és a férfiak ezért nem figyelnek fel rá. Önbizalma megerősítése érdekében huszonévesen elindult egy modell és szépségversenyen, ahol előkelő helyezést ért el, ezután került be a média világába, ahol majd mindegyik jelentős tv-csatornánál dolgozott. Egy televíziós kollégája révén ismerkedett meg a magát "Öcsiként" bemutató férfival, akiről nem sokat tudott, azt sem, hogy valójában mivel foglalkozik, ám a kettejük kapcsolata oda vezetett, hogy a szerző terhes lett, és ezért kényszerházasságra szánta el magát. Két gyermekük, egy fiú és egy kislány született, alig egyéves korkülönbséggel. A férj azonban meglehetősen keveset tartózkodott otthon, és vajmi keveset törődött családjával, ám feleségét, aki visszament dolgozni, folyamatos féltékenységi jeleneteivel, gyanúsítgatásaival, és tettleges bántalmazásaival gyötörte, porig alázta. Az asszony azonban még éveket várt, hogy elszánja magát a döntésre, míg két évvel ezelőtt baráti segítséget kérve beadta a válópert. Mostanra letisztultak le benne az elmúlt esztendők eseményei, kötetében azonban nemcsak saját életével ismerteti meg olvasóit, hanem hasonló sorsú asszonyok életét is bemutatja. A riportokban megnyilatkozó Mónika, Csilla, Gitta, Kinga, Betti, Marcsi mind-mind "túlélők", akik a szerző sorsához hasonlóan megtapasztalták a poklok poklát, míg végül sikerült kimenekülniük ezekből a kapcsolatokból. A kötetben, a témával kapcsolatban "megszólal" még Dr. Haraszti László pszichiáter, aki a féltékenység lélektanával ismertet meg, valamint Dr. Árnyasi Katalin ügyvéd, aki a családon belüli bántalmazás jogi vonatkozásait mutatja be. A megrendítő erejű vallomások vélhetően erőt adnak majd a hasonló sorsban vergődő asszonyoknak ahhoz, hogy változtassanak sorsukon, főként nekik ajánlható.

Facebook

Hírlevél

Szavazás »

Milyen könyveket olvasol inkább szívesen?

Térkép »